Egy műtét fokozott és erős megterhelést jelen a test és lélek számára egyaránt, ezért az utóbbi időben egyre fontosabb szerepet kap a páciens műtétre való felkészítése – ezt nevezzük prehabilitációnak, melynek célja az erőnlét, az állóképesség, a mobilitás és a beteg mentális állapotának javítása.
Meglátásom szerint a személyre szabott ellátások jelenthetik a megoldást: a kezelőorvossal egyeztetett rendszeres testmozgás – szükség esetén fogyókúra – sokat segíthet, de célszerű megvizsgálni, hogy áll a szervezet vas szintje, hiszen a vérszegénység megnöveli a fertőzések kockázatát is, sőt, akár a műtét elhalasztásához is vezethet.
Nem megfelelő vas szint esetén sok vörös hús, aszalt sárgabarack, hüvelyesek, olajos magvak és teljes kiőrlésű gabonák fogyasztása ajánlott, de természetesen ilyenkor is a személyre szabott receptúra az ideális megoldás: számos esetben – a műtétet megelőzően – speciális étrend előírására kerülhet sor. A daganatos megbetegedéssel küzdő páciensek esetében az is megfigyelhető, hogy a pszichés állapotra is kedvező hatással van a prehabilitációs szakasz, hiszen a betegek nem tétlenül várják a műtét időpontját, hanem tenni is tudnak a gyógyulás érdekében.
Hiszek a személyre szabott prehabilitáció erejében, hiszen nap mint nap tapasztalom, hogy a páciensek motiváltabbá és elszántabbá válnak, érzik, hogy kezelőorvosukkal együtt ők is tevékenyen részt vállalhatnak a daganat leküzdéséért folytatott harcban.
A prehabilitációnak köszönhetően lerövidülhet a lábadozás ideje, a betegek gyorsabban, kevesebb szövődménnyel gyógyulhatnak, továbbá könnyítheti, illetve kevésbé fájdalmassá teheti a beavatkozást követő rehabilitációt is.