Loading...

Hazánkban évi több mint 1 000 májresectio történik, összesen 34 sebészeti osztály közreműködésével. A perioperatív halálozás az egyes intézmények között jelentős eltéréseket mutat. Míg egyes centrumok esetében a mortalitás megfelel a nyugat-európai adatoknak (<3%), addig bizonyos osztályokon ennél jóval magasabb arányoknak lehetünk tanúi. Ennek hátterében egyrészt a colorectalis májáttétek sebészeti ellátására vonatkozó hazai ajánlás hiánya mutatkozik meg, másrészt pedig az ellátás centralizálásának elmaradását sejtik a szakemberek.

A New York Palotában 2019. április 5-én szervezett tudományos ülés célja éppen ezért az volt, hogy széles szakmai körben, már nemzetközileg is elfogadott, az aktuális irodalmon alapuló szakmai ajánlásokat a hazai környezetre is aktualizálják, mintegy iránymutatást adva a jövőbeli szakmai párbeszéd megalapozásához. Dr. Tóth Lajos Barna osztályvezető főorvos, onkológiai sebész, aki évek óta alkalmazza Nyíregyházán – a hagyományos onkosebészeti beavatkozások mellett – a világszerte egyre nagyobb ismertségnek örvendő CRS HIPEC eljárást, a májon kívüli metastasisok jelentőségéről tartott előadást a Konszenzus konferencián.